Lana Martin
Nüx lánya
Judy Martin
Halandó
.gif)
Jackson Martin
Halandó
Az éjszaka istennője
Nüx és Poszeidón lánya
Damien River
Dionüszosz fia
(szerkesztés alatt)
2014. december 19., péntek
* Szereplők *
Lana Martin
Nüx lánya
Judy Martin
Halandó
Jackson Martin
Halandó
Az éjszaka istennője
Nüx és Poszeidón lánya
Damien River
Dionüszosz fia
(szerkesztés alatt)
Prológus
Prológus
Az álom ugyan úgy kezdődött mint az elmúlt öt év folyamán,de valahogy éreztem hogy mégiscsak más.Sötét éjszaka volt,a hold fénye bevilágította az előttem lévő mezőt,amire eddig nem tudtam kilépni,mert mindig felébredtem vagy beleütköztem egy láthatatlan falba.Most azonban ki léptem a holdfényes mezőre és oda sétáltam a keservesen síró nőhöz.Nem láttam az arcát hiszen a kezébe temette,de hátulról szemügyre vettem és meglepett sikkantás hagyta el a számat mikor megláttam hogy a teste hullámzik és majdnem láthatatlan.Annak ellenére hogy a testét alig lehetett látni,tisztán kivehető volt hogy szinte egybe olvad az éjszakával.Sötétkék csillogó ruhája úgy ragyogott a holdfényben mint ezernyi drágakő,és úgy simult rá mintha ráöntötték volna.A hosszú fekete haja úgy omlott a vállára mint az éjszaka leple,de még mindig sírt,sőt,zokogott.Hirtelen megfordult és egyenesen rám nézett a végtelenül szomorú,ezüst színű szemével.Olyan gyorsan állt fel hogy nem is vettem észre,így ugrottam egyet ijedtemben mire megpróbált mosolyogni viszont az arcán még mindig könnyek csorogtak.Vettem egy mély lélegzetet és rámosolyogtam.
-Te vagy az? - Kérdezte,és pedig csak néztem. - Te vagy Lana Martin?
Elmosolyodtam megint és élénken bólogattam.
-Miért sír? - Válasz helyett hirtelen a nyakamba borult és csak ennyit mondott.
-Ne feledd,hogy a sötétség nem jelent mindig rosszat,mint ahogy a világosság sem jelent mindig jót.
Az ölelése melengető volt mint a nyári szél fuvallata.Meg akartam kérdezni hogy ez mit jelent,de aztán megszólalt az a hülye ébresztő óra.
Az álom ugyan úgy kezdődött mint az elmúlt öt év folyamán,de valahogy éreztem hogy mégiscsak más.Sötét éjszaka volt,a hold fénye bevilágította az előttem lévő mezőt,amire eddig nem tudtam kilépni,mert mindig felébredtem vagy beleütköztem egy láthatatlan falba.Most azonban ki léptem a holdfényes mezőre és oda sétáltam a keservesen síró nőhöz.Nem láttam az arcát hiszen a kezébe temette,de hátulról szemügyre vettem és meglepett sikkantás hagyta el a számat mikor megláttam hogy a teste hullámzik és majdnem láthatatlan.Annak ellenére hogy a testét alig lehetett látni,tisztán kivehető volt hogy szinte egybe olvad az éjszakával.Sötétkék csillogó ruhája úgy ragyogott a holdfényben mint ezernyi drágakő,és úgy simult rá mintha ráöntötték volna.A hosszú fekete haja úgy omlott a vállára mint az éjszaka leple,de még mindig sírt,sőt,zokogott.Hirtelen megfordult és egyenesen rám nézett a végtelenül szomorú,ezüst színű szemével.Olyan gyorsan állt fel hogy nem is vettem észre,így ugrottam egyet ijedtemben mire megpróbált mosolyogni viszont az arcán még mindig könnyek csorogtak.Vettem egy mély lélegzetet és rámosolyogtam.
-Te vagy az? - Kérdezte,és pedig csak néztem. - Te vagy Lana Martin?
Elmosolyodtam megint és élénken bólogattam.
-Miért sír? - Válasz helyett hirtelen a nyakamba borult és csak ennyit mondott.
-Ne feledd,hogy a sötétség nem jelent mindig rosszat,mint ahogy a világosság sem jelent mindig jót.
Az ölelése melengető volt mint a nyári szél fuvallata.Meg akartam kérdezni hogy ez mit jelent,de aztán megszólalt az a hülye ébresztő óra.
Feliratkozás:
Megjegyzések (Atom)